Szombaton a tervek szerint Nebraskában, azon belül is Omahában jártunk. A helyben nem kellett csalódnunk, viszont mégsem volt az igazi a dolog. Egyrészt férjuram nem volt éppen a toppon, szerintem inkább otthon kertészkedett volna. Nekem sem volt éppen sétagalopp a dolog 35 hetes terhesen, pedig nagy mehetnékem volt. Mostmár a hátralevő időben nem vállalok be hosszabb kirándulást, maximum Kansas City-t.

 

 

Nebraska állam madara: Western Meadowlark

 

 

Nebraska állam virága: Goldenrod

 

Szóval délelőtt indultunk, én vezettem odafelé, mert este már képtelen lettem volna hazavezetni, az a párom reszortja. Szóval Nebraska pont Kansas felett helyezkedik el, de mi az autópálya miatt Kansasből indulva, Missourin és Iowán áthaladva érkeztünk meg Nebraskába, Omahába, kb a tervezett három óra alatt. A fő gond az volt, hogy kb az út felénél rájöttem, hogy megcsípett valami pókféle lény és pokolira bedagadt mindkét lábam több helyen. (Most is szenvedek, irtóra viszket, dagadt és piszkosul csúnya, vettem rá spéci krémet amit a gyógyszertáros ajánlott, de még rondább lett tőle és még jobban viszket...) Azért csak levezetettem valahogy majdnem Omaháig, a cél előtt feladtam és átadtam a volánt a páromnak, de akkor már a papucsba is nehezen ment bele a lábam. Aztán férjuramat is megcsípte az a bizonyos lény, na de nem erről szól a történet...

 

De mielőtt megérkeznénk Omahába, néhány szó Nebraska államról, meg a híres Oregon Trail-ről. Omaha 1857-ben alakult várossá, ekkor Lincoln elnök jelölte ki arra, hogy kiindulópontja legyen a nyugat felé tartó vasútvonalaknak. A Union Pacific vasút építését 1863-ban kezdték meg. Ezután a "keresztút szerep" után megnőtt a jelentősége Omahának és valóban sok karaván haladt át itt nyugat felé.

 

Szóval megérkeztünk az úti sérüléseinkkel Omahába, a visitor centerben felmarkoltuk a térképeket és az Old Market a régi városrész felé vettük az irányt.

 

Seattleben láttunk ilyet, ott is a régi városrészben. Meg persze fotókon. Vörös téglából épületeket, kockakövekből való járdát, embereket, sok turistát, éttermeket, galériákat, különleges boltokat és nagy nyüzsgést. Omahában meghagyták ezeket a régi idők hangulatát idéző házakat, ha csak pár utca erejéig is, de ezért már megérte eljönni ide. Mert létezett ilyen nagyon sok amerikai városban, az utcán nyüzsgés, kőházak és villamosok, aztán kezdetét vette a változás és Amerika kicsit sem hasonlít arra, amit az európaiak egykor behoztak az új világba.

 

 

Végre feltűnik Omaha.

 

 

Omaha kőépületei.

 

 

Régi időket idéző lovaskocsik.

 

 

Éttermekkel, galériákkal és zöld futónövényekkel tarkított átjáró.

 

 

Omaha belvárosrészlet.

 

 

 

Erre még turisták is járnak...

 

 

Még egy vöröskő épület.

 

 

Aztán eljött az ebédidő. Étteremben nem volt hiány, perzsa, olasz, amerikai, indiai... és találtunk egy európai pékséget is. Mondtam menjünk be csak körülnézni, csokikat is szoktam szagolgatni mostanában, de ez azért kemény volt, tudtam volna válogatni a torták és sütemények közül... Végül egy indiai étteremben kötöttünk ki, bárányhúst ettünk barna szószban, különleges fűszeres indiai rizzsel meg salátával. Párom mangós joghurtitalt ivott hozzá.

 

Holnap majd elkalandozunk Omaha régi városrészéből az újba.